Templom – Hidaskürt

Templom

A község legfontosabb emlékműve a Szent Kereszt Felmagasztalása tiszteletére szentelt római katolikus templom, melyet 1396-ban említenek először. Ezt a késő gótikus stílusban épült templomot a török háború ideje alatt tönkretették, ezért a 18. század közepén lerombolták. A templom helyére 1758-1759 között gróf Esterházy Károly, egri püspök, új templomot építetett, Fellner Jakab tervrajzai alapján.

Az épület a késő barokk stílusjegyeit viselte. Ez egy monumentális egyhajós épület, sekrestyével és épített toronnyal. Falfestményeit 1960-ban Massányi Ödön a híres festőművész készítette. Nagy szerepet játszik a hajó nyugati oldalán elhelyezett orgonakarzat. A 19. századból származó orgona még máig működőképes. A főoltár a 19. század végéről való, melynek középső képén a Szent Kereszt Felmagasztalása látható. A képet mindkét oldalról szobrok díszíti, Szent István király és Szent Erzsébet szobra.